Február 19-én és 20-án jön a Gasztrohegy egyik legizgalmasabb, Vadak a hegyen tematikájú hétvégéje, ahol 10 badacsonyi vendéglátóhely készül arra, hogy különleges, a vadakon alapuló fogásokkal kápráztassa el a gasztronómiai kalandra érkezőket. Szarvascarpaccio, vaddisznópofa, fácánleves és lámasteak is szerepel az egyszeri és megismételhetetlen kínálatban. A múlt hét végén belestünk a kulisszák mögé, és megnéztük, hogyan zajlanak a tematikus gasztrohétvégék előkészületei.

Ízelítőt ad a tavaszból a február, ez az első olyan tél végi nap, amikor kabát nélkül is élvezhetjük a napsütést a Hableány teraszán. Már jóval az ebédidő előtt nagy volt a jövés-menés: a Gasztrohegy résztvevői színes, gyönyörűen megkomponált ételeket hoznak, a terasz különböző pontjain javában zajlik a fotózás, a fogások pedig egy nagy, hosszú asztalra kerülnek, hogy a gasztroesemény szervezői közösen végigkóstolják őket és megosszák egymással a tapasztalataikat.

A tematikus gasztrohétvégék a vénasszonyok nyarától egészen áprilisig tartanak, így minden hónapban egy-egy izgalmas kulináris kalandban lehet részünk a badacsonyi hegyoldalon található részt vevő vendéglátóhelyeken.

A közös tapasztalatcserére mindig a Gasztrohegy hétvégéjét megelőző héten kerül sor, meséli Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője. A részt vevő éttermek saját konyhájukon készítik el a fogásokat, és itt, a Hableányban zajlanak az utolsó simítások és a tálalás. A fotózás után következik a legizgalmasabb rész, a kóstolás, ahol a vendéglátóhelyek vezetői véleményt mondanak az ételekről, és ha úgy érzik, akkor baráti tanácsokat adnak egymásnak, hogy hogyan lehetne még különlegesebb az ízek harmóniája vagy a tálalás.  

Elegáns fácánok, franciás vadkacsák

A közös kóstolások állandó résztvevője Kardos Gábor, a Gasztrohegy egyik ötletgazdája is, aki szerint a vadételeket felvonultató hétvégék mindig a legizgalmasabbak közé tartoznak:

 „Ez az egyik legjobb tematika, mert az alapanyag izgalmas, és annyira jól kapcsolható Badacsonyhoz. A sztenderd megoldások mellett évről évre egyre több a nagyon kreatív étel. Az idén nagy élmény, ahogy a fácánt az éttermek előadják: szárazon elkészített fácánnak nyoma sincs a fogásokban, helyette szép, elegáns ételekkel találkozunk.”

 „Ez az egyik legjobb tematika, mert az alapanyag izgalmas, és annyira jól kapcsolható Badacsonyhoz. A sztenderd megoldások mellett évről évre egyre több a nagyon kreatív étel. Az idén nagy élmény, ahogy a fácánt az éttermek előadják: szárazon elkészített fácánnak nyoma sincs a fogásokban, helyette szép, elegáns ételekkel találkozunk.”

Kardos Gábor példaként a Hableány által készített fácánmellet emelte ki, amit a madár csontjaiból készült mártás kísér, zöldségekkel, pirított spenóttal és almával. Az étterem másik fogása a szarvasbolognai lesz, ami egy „klasszikus bolognai”, leszámítva az alapanyagot. Parmezán sajttal, házi spagettitésztával, bivalymozzarellával adják majd.

Fácán kerül a Tilia Borvendéglő húslevesébe is, de tésztakosárkákba visszatöltve, egyfajta húsos batyuként, tudjuk meg kóstolás közben Nagy Miklóstól, az étteremnek otthont adó Neptun Hotel ügyvezetőjétől. Náluk már hagyomány, hogy egy kőlapon együtt tálalják a fogásokat. A levest vaddisznószűz, magvas-mogyorós nudli, szarvasgombás pecsenyelé és többféle borsó kíséri.

A Tölgyes Kúriában vadkacsarilette lesz az előétel, amit egy kicsit „franciás” vonalra terelnek erdeigyümölcs-zselével, croissant-nal, csillagánizzsal, főételként pedig egy vaddisznótarját tálalnak. „A vad és a gomba köré építettük az ételt, így találtuk ki, hogy vadgomba és egy gombakeverékből készült, tejföllel és mustárhabbal megbolondított szósz kerüljön még a fogásba” – avat be a részletekbe Vincze Péter, a hely tulajdonosa.

Láma, vaddisznópofa és rendezetlen vaddisznóügyek

A Bonvino Borbár extrém hozzávalót választott: lámából készítenek steaket puliszkával, barnamártással és zöldségekkel. A Borbarátok Étterem szintén egy kevésbé hétköznapi húsrészt választott: lassan sütött vaddisznópofa, karamellizált hagyma, zöldséges tabbouleh, mustármag lesz a fogásuk neve. És hogy miért éppen vaddisznópofa? „Mindent beépítünk, ami számunkra jó és megfelelő minőségű alapanyag, és ez utóbbi a döntő” – mondja ifj. Nagy István, az étterem vezetője.

A Pláne Badacsony borteraszon vaddisznóraguval és házi tagliatellével várnak. Itt mindkét összetevőnek saját története van. Kezdjük a vaddisznókkal! Velük kapcsolatban ez olvasható a borbár Facebook-oldalán: „Vannak bizonyos rendezetlen üzleti ügyeink a vaddisznókkal némely szőlőink kapcsán, úgyhogy ahol lehet, törlesztünk.” Ez bográcsban készülő borókás, vörösboros vaddisznóraguként fog megvalósulni. A tagliatelle házilag, Giorgio Locatelli világhírű olasz séf receptje alapján készül majd, és az eljárás bonyolultsága miatt valószínűleg egy vagy két teljes napon át.

A vaddisznók között említjük meg a Vánkos vaddisznópörköltjét, amit rókagombás házi nudlival tálalnak majd (ahol nem tudjuk eldönteni, hogy a pörkölt vagy a nudli a finomabb). A badacsonyörsi panzió éttermében már alap, hogy vegetáriánus változattal is készülnek.

Mi lesz a szarvasokkal?

Természetesen az őzek és a szarvasok sem maradnak ki a kínálatból. Tengerszint feletti magasság szerint lentről felfelé kezdjük: az Istvándy Borműhely indiai ízvilágot álmodott meg a vad mellé, és egy őzcurry chapati nevű fogást ad. Ha felsétáltok a mesés panorámájú Kisfaludy-ház Étterembe (vagy igénybe veszitek a bérlettel ingyenesen használható gasztrobuszt), vörösboros szarvasnyakat kóstolhattok szaftjával, kakukkfüves, szarvasgombás burgonyafánkkal és ropogós zöldségekkel. Innen már csak egy nagyon rövid séta a Laposa Borterasz, ahol szarvascarpaccio, tárkonyos citromos hab, friss zöldség triójára vagy a szarvasgerinc, pisztáciakruszta, gesztenyés zellerpüré, cseresznyés pecsenyelé nevű fogásra nevezhettek be.

A Gasztrohegyen továbbra is lehetséges csak egy-egy hely kínálatának felfedezése, de ha legalább 3-4 fogásra kíváncsiak vagytok, érdemes megfontolni az előre megvásárolható Gasztrohegy-bérlet beszerzését, amelynek birtokában négy fogást és egy-egy, hozzájuk illő pohár bort kaptok, és ingyen utazhattok a gasztrobusszal a távolabb eső helyszínek között. A bérleteket itt tudjátok megvásárolni, a Gasztrohegy Facebook-oldalán pedig minden további infót megtaláltok. 

Ez a cikk a Gasztroheggyel együttműködésben készült, amely minden évben októbertől áprilisig szervez gasztrohétvégéket Badacsonyban.

Címkék