A Zánka közelében található Nivegy-völgy egy külön világ a Balaton-felvidék szívében. Az apró falvak, lágyan hullámzó dombok, szőlők és présházak vidéke ez, ahol minden magaslatról látszik a Balaton. Itt található az időközben igazi élménybirtokká fejlődött Tagyon Birtok Baráti Társaság nevű hely, ami étterem, borterasz, pincészet és több felújított, gyönyörű présházból álló szálláshely is egyben. Kipróbáltuk az ízletes grillételeket és a hétvégén itt vendégszereplő séf gourmet-fogásait, boroztunk és piknikeztünk a szőlőben, majd a csillagok alatt, és egy XIX. századi présházban pihentük ki az élményeket.

A Balatonfüredtől 19 km-re található Tagyon Birtokra kanyargós út vezet Zánkáról. A sokadik kaptató és kanyar után egyszer csak olyan panoráma tárul elénk, amitől azonnal egy másik világban érezzük magunkat. Már csak azt kell eldönteni, hogy a diófák alatti nyugágyakba vagy a borteraszra kérjük a birtok finom borait.

A műfaj: baráti társaság

A Tagyon Baráti Társaság név alatt étterem, borterasz, pincészet, több felújított présházból álló szálláshely és egy nagy konyhakert működik. A „baráti társaság” részt azonnal megérti, aki megérkezik: Kartaly Attila, a hely tulajdonosa és házigazdája már azelőtt hatalmas mosollyal fogadja a vendégeket, hogy helyet foglalnának a romantikus olasz filmbe illő teraszon. A tegezés alap, és az is, hogy itt minden stressz a birtokon kívül marad. A Hogy vagy? és a Mit kérsz inni? kérdések után pedig már mindenki otthon érzi magát.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a birtok hobbinak indult, és életcél lett belőle. A birtokot Attila hívta életre: először csak egy nyaralót akart, ahol bort készíthet és hétvégén lecsót főzhet. Aztán egy nap, amikor valamilyen bográcsos étel készült,

egy erre kiránduló társaság helyet foglalt a teraszon, mert azt gondolták, ez egy vendéglátóhely. 

egy erre kiránduló társaság helyet foglalt a teraszon, mert azt gondolták, ez egy vendéglátóhely. 

Attila természetesen megkínálta őket, előkerültek a borok is, és így született meg egy közvetlen, laza hely gondolata, ahol mindenkit barátként kezelnek.

A birtok azóta óriási fejlődésen ment keresztül. A központi présház alatt látványkonyhás éttermet alakítottak ki, ahol a zöldségek és a fűszerek egyenesen a konyhakertből kerülnek az asztalra. De a borteraszon vagy a hatalmas birtokon piknikezve is elfogyaszthatjuk az ebédet vagy a vacsorát, miközben a Tagyon-hegyről nyíló kilátásban gyönyörködünk.

Grillételek és gourmet-fogások

A Tagyon Birtokra érkezőket azonnal megcsapja a faszénen sülő ételek illata. Fejes Péter séf mindennap a kertből válogatja össze az alapanyagokat, amelyek az ízletes húsokkal együtt a grillre kerülnek. Pácolt csirkecomb, fonott sertésszűz, brassói aprópecsenye képviselik a hagyományos grillvonalat.

Augusztus 20-ig a hétvégéken Pallag Dávid, a budaörsi Rutin bisztró séfje is főz a birtok vendégeinek, ő a budaörsi hely ikonikus fogásait és a kéthetente változó menü ételeit hozza magával. Dávid egyébként jól ismeri a környéket, és elmondása szerint „szerelmes is” a térségbe, franciaországi munkái után a monoszlói Liszkay-kúriában és a zánkai Fügekertben is főzött, a Tagyon Birtokra pedig barátként járt évekig. Először egy pop-up kitelepülést terveztek Attilával, de aztán úgy döntöttek, a séf minden hétvégén gourmet-fogásokat varázsol a birtok vendégeinek.

Az egyik ikonikus fogás a csirkepaprikás, amit Budaörsön képtelenség levenni az étlapról, a másik pedig a húsmentes, a házi lilahagyma-ecettel és snidlingolajjal felturbózott sült cékla. Worchester-szósz, lime-lé, füstölt zellerkrém és sült hagyma is kerül az ételbe, ami vegán verzióban is elkészíthető – és amit a húsevők is imádnak.

A kacsamájganache már a szabályos gömb formával is hódít, és már az első falat után érezzük, hogy ezt a fogást, pontosabban ezt az ízélményt még sokszor szeretnénk a tányérunkon látni. A séf elárulja, hogy az egyik fontos összetevő a marcipános ízért felelős szilvamagolaj és a sárgabarackcsatni. Az omlós, mennyei kalácshoz tonkababos vajat kapunk.

A sáfrányos halleves nem feltétlenül balatoni történet, mert grönlandi laposhal kerül bele, de az alaplé balatoni süllőből készül. Mindez francia pörköltalappal (mirepoix) és az úzóval találkozik az ételben.

A tökfőzelék – ami valójában kaporecetben savanyított vajtökszalag – szintén egy sor házi fűszerkeveréknek és savanyított összetevőnek köszönhetően nyit új dimenziókat a műfajban. Annak is nagyon ajánljuk, aki alapvetően nem rajong a tökfőzelékért, a fermentált medvehagymahajtás, a kaporolaj és a faszénen grillezett mangalicaoldalas miatt egy egészen más ízvilág az eredmény. A savanyítás egyébként a budaörsi étteremben alap, kell a nehéz ételekhez a könnyítés, az egyensúly. És amit lehet, faszén felett is megsütnek, meséli a séf.

Már nem is csodálkozunk azon, hogy a cézársaláta sem a szokásos ízeket hozza, hanem az egykori Urban Tiger által inspirált, ázsiai ízekre hangolt, miszópasztás, szardellás, tempurás ételt kóstolhatunk. A desszertek a séf saját cukrászdájából érkeznek. Mindig más a kínálat, amiben olyan édességek szerepelnek, mint a mákos guba, a vegán étcsokoládés maracuja, a gluténmentes málnás mogyorómousse.

A laza rizlingtől a HegyBorig

A birtok szőlőterülete 4 hektárt tesz ki, a Balaton közelsége, a szőlőtőkék fekvése és az, hogy a hegy elzárja az erős szelek útját, a szakértelemmel együtt kitűnő borokat eredményez. Egy laza fröccshöz a reduktív technológiával készült, bodzás aromákat hordozó RSZ és a könnyed BalatonBor, az estébe nyúló borozáshoz a Szürke nevű száraz szürkebarát lehet jó választás.


hegybor kategóriába sorolt TagyonHegy már egy komolyabb alkalomra szóló, komolyabb tétel, ami a terroir értékeit mutatja be, egyik fele tartályban, másik fele 5 hónapig fahordóban érlelődött. A borokat a házigazda kérésre egy pincetúrán is bemutatja, rengeteg sztorival együtt, és az sem kizárt, hogy előkerül a pince mélyéről néhány olyan féltett kincs is, ami nem szerepel a borlapon.

Présház panorámával

A Tagyon vendégeinek körében egyre gyakrabban merült fel az igény, hogy az éjszakát is itt tölthessék, aztán az, hogy több napig is élvezhessék a hely hangulatát. Így idővel szálláshelyekkel is bővült a birtok. Az első, ahol mi is megszálltunk, a központi részen található Royal Apartmanház volt. Az 1870-es években épült présház eredetileg Attila nyaralója volt, később minden évszakban kibérelhető, hatfős apartmanná alakult, korhű parasztbútorokkal és egy 20 négyzetméteres, mediterrán hangulatú fedett terasszal. Ez a szálláshely azoknak ideális, akik szeretnek az események középpontjában lenni, és akiket nem zavar, ha egy szombat este esetleg tovább tart a borteraszon a lazulás.

Aki tökéletes nyugalomra és több intim térre vágyik, választhat a hatalmas birtok területén elszórt, az étteremtől kissé távolabb eső, 2-6 fős apartmanházak közül. Minden háznak külön egyénisége és hangulata van, az egyikből teljes balatoni panoráma nyílik, míg a másik teraszáról egyenesen a szőlőtőkék közé sétálhatunk. A házakba a házi kedvenceinket is magunkkal hozhatjuk, és kérésre reggelit is kapunk az étteremben.

A Tagyon Birtok sokkal több, mint étterem, borászat és szálláshely: igazi élménybirtok, ahonnan kisimulva távozunk, akár néhány órát, akár egy hetet töltünk el. A házigazda időnként akusztikus koncerteket szervez, kérésre vitorlázni is elviszi a vendégeket, és amikor a második alkalommal járunk a birtokon, emlékszik arra is, hogy mit ittunk először.

Címkék