Van, amiért a balatoni pihenés idején is érdemes korán kelni: ez a napfelkelte, a piacozás és a frissen sült kenyér illata. Mutatjuk, hol érdemes beszerezni a legfinomabb kovászos kenyereket, bagetteket és péksüteményeket a tónál!
1/10
Makmoiselle
A pékség története akkor kezdődött, amikor 2018-ban, az augusztus 20-i Kenyérlelke Fesztiválon Hegyesi Gabriella nyert „amatőr bagett” kategóriában. Egy évvel később már a saját kemencéjében sütötte a kenyereket, 2020 tavaszán pedig fiával, Orbán Gergellyel megnyitották az azóta kovászos kenyereiről, kovásszal készült kakaós csigáiról és tarte-jairól híres pékséget a Megyeház téren. Családbarát pékség, ami azt jelenti, hogy a pékek nem éjjel dolgoznak, így csak fél 9-kor nyitnak.
5/10
Péklány
Zeliska Orsiék 2017 őszén nyitottak meg, és azóta folyamatosan sütnek, pörögnek, új receptekkel állnak elő, és mosolyognak. A heti menetrend szerint készülő kovászos félbarna, a fehér, rozs-, illetve az évszaknak megfelelő, mákos-mazsolás vagy épp zöldfűszeres kenyerekre fel kell iratkoznia annak, aki biztosra akar menni a hétvégéken. A nyár slágerei egyébként a kelt tésztás fahéjas péksütemény és a babkák voltak, epres-fehércsokis-mandulás és karamellkérmes-csokoládés-törökmogyorós ízekben.
7/10
Andriska (bezárt)
A Kővágóörs főutcájától néhány méterre, a Káli Étterem szomszédságában található, vörös kőfalas ház udvarán már a reggel 7 órás nyitás idején nagy a jövés-menés. Rozsos cipókért, kovászos „faluszéli” kenyérért, mákos-répás-törökmogyorós és zabos-magos kenyerekért, teljes kiőrlésű, tönkölylisztes, grízes és mákos zsemlékért érkeznek a vásárlók. A Pékbisztró kovászos és „vadkovászos” kenyeret is kínál – míg a kovászoshoz minimális élesztőt is adnak, a vadkovászosat csak lisztből és vízből készítik, és persze nem hiányozhatnak a felhozatalból a kalácsok, a kakaós csigák és a perecek sem. A Pékbisztró a reggelire fókuszál, 7 és 13 óra között tart nyitva.
9/10
Búzale
A Szent György-hegy lábánál fekvő kis falu központjában található pékségben díjnyertes kenyerek, ellenállhatatlan briósok, piték és szendvicsek készülnek, a kakaós csigáért pedig a nyitás utáni órákban érdemes érkezni. Kovács Bea,a pékség alapító-tulajdonosa nem akarja, hogy a Búzalelkében a mennyiség a minőség rovására menjen, a sütési kapacitás pedig véges, így aki nyáron nem kíván lemaradni a frissen sült pékáruról, jól teszi, ha megrendeli előre, amit szeretne. Egy finom kávét, csereüveges házi tejet és egy üveg Gilvesy bort is beszerezhetünk itt.