Folyamatosan nyílnak a jobbnál jobb helyek a tónál, és nem csak a melegebb hónapokban. Mielőtt belecsapunk a nyárba, érdemes meglátogatni azokat az izgalmas gasztrohelyeket, amelyek tavaly nyár vége óta várják a vendégeket. Termelők alapanyagaival dolgozó étterem, nápolyi stílusú pizzát kínáló hely, street food szentély és strandételverseny-győztes séf által megálmodott konyha egyaránt szerepel az összeállításunkban.

Folyamatosan keressük és teszteljük a Balatonnál nyíló új helyeket. Ebbe a cikkbe a tavaly nyár végétől, illetve a közelmúltban megnyílt és általunk már megírt helyek kerültek, így a felsorolás nem teljes.

1/14

A konyhám

Szikra Gabi és társa, Renczés Gábor egész évben nyitva tartó étterme, A Konyhám Stúdió 365 egy áruház harmadik emeletén nyílt meg. A balatonfenyvesi strandbüfé, A Konyhám tulajdonosainak régi álma vált valóra a télen is működő étteremmel, ahol a klasszikus fogásokat a saját stílusukban, sok játékossággal értelmezik újra. A látványkonyhának köszönhetően a vendégek mindent figyelemmel kísérhetnek, ami az ebédjükkel vagy a vacsorájukkal történik, és bár a díszletek és a lehetőségek mások, a fenyvesi „gasztrokocsmában” megszokott közvetlenség itt is megmarad. A nyári hónapokra Gabi visszatér a fenyvesi létesítménybe, a Stúdiót addig Gábor viszi majd.

2/14

RockBurger Expressz Fonyód

A nyár utolsó napjaiban, 2021. augusztus 27-én nyitott meg a RockBurger fonyódi kirendeltsége, ahol a burgerek mellett levesek, pizzák és BBQ-oldalasok is készülnek. A szemesi Rock Burger Cirkusz és a lellei Rock Burger mellett ez a harmadik helyük a parton. 

3/14

Lokal47

A déli part nyugati csücskében, a Kristinus Borbirtokon található étterem új koncepcióval és új csapattal kezdett friss fejezetet idén februárban. A helyi itt tényleg nem csak egy jól hangzó szlogen: az étterem neve azt jelenti, hogy zömében maximum 47 km-ről érkező hozzávalók kerülnek a tányérra, az alapanyagok egy részét pedig maga a fine dining világától a magyaros, termelőkre építő konyha felé forduló séf, Csillag Richárd szállítja zalai kertjéből. 

4/14

Vulcanus Pizzabar

A 2021 novemberében megnyílt tapolcai pizzabár mögött a káptalantóti Büttner Borászat áll. A gasztronómiai kínálatban az előételek és a desszertek mellett kb. 12-féle pizza szerepel, a klasszikus margheritától és a prosciuttótól a négysajtos, a tonhalas, a csípős szalámis verziókig. Az alapanyagok nagy része Olaszországból érkezik, de a későbbiekben helyi hozzávalók – termelői sajtok, tapolcai lazacpisztráng stb. – is kerülnek majd a pizzákra. Legnagyobb számban Büttner borokat találunk itt, a habzóboroktól a testes fehéreken át a vörösökig, de sorakoznak palackok a polcon a Szent György-hegyről – például Török Csabától, a 2HA Szőlőbirtokról – és a Kreinbacher Birtokról is.

5/14

Papillon

Ha a Balaton-felvidék nem is pont olyan, mint Toszkána, a Papillon tulajdonosainak mégis sikerült megteremteniük az olasz szieszták hangulatát. A meseszép kilátást a kertben szellősen elhelyezett napozószékekből, az akácliget árnyékában elszórt asztaloknál vagy a mediterrán hangulatú teraszon ülve is megcsodálhatjuk. A délutáni chill közben jólesik egy laza fröccs, amihez a Sabar Borház boraiból választhatunk. A borok mellett többféle proseccót, long drinket, kávét és szörpöket találunk a kínálatban. A hatalmas kertből szinte az összes tanúhegy, még a Királyné szoknyája (Szigliget) is látható.

6/14

Skizo Bor

A badacsonytördemici Skizo Borház néhány háznyira költözött, a korábbi Nefelejcs étterem épületében és egy árnyas, tágas udvarban kínálják a boraikat. A koncepció teljesen megújult, Sike Balázs és Réka egy hangulatos gasztrohelyet álmodott meg a régi étterem falai közé. Kencéket, melegételeket, poharas desszerteket is választhattok a borokhoz.

7/14

Picitmás é

Az év első napjaiban bezárt legendás Papok Borozója helyén megnyílt éttermet mindenképp keressétek fel, ha hiányoljátok a friss balatonszőlősi levegőt és a páratlan balatoni panorámát. A Picitmásban főként kiadós magyaros fogásokat kínálnak, készül vaddisznószűz, konfitált libacomb és csirkepaprikás, de olyan különleges kreációkat is megkóstolhattok, mint a marha-pho. Gondolnak a vegánokra is, és nem hiányoznak azok a már-már balatoni klasszikusnak számító ételek sem, mint a fogasfilé vagy a túrógombóc.

8/14

Vasüzlet

Ez történik, ha fogunk egy műemlékvédelem alatt álló épületet, egy csapat lelkes fiatalt, egy faszenes grillt, na meg egy csomó húst és sört. A kínálatban előételek, faszenes húsok és nem húsok szerepelnek, ez utóbbi kategóriába olyan ételek tartoznak, mint a dödölle vagy a sült káposzta. A húsok egy Kamado grillen készülnek a látványkonyhán, az összes alapanyag a környékről, a legtöbb balatonfüredi értékesítőktől származik, a savanyított finomságokat pedig a Vasüzlet konyháján készítik.

9/14

Peke

Egy online piactér alapítói 2021 novembere óta hangulatos, a régi időket idéző kisboltba hozzák el az általuk kiválasztott, főként helyi termelők portékáit. Friss szezonális zöldségek és gyümölcsök, hús- és tejtermékek, lekvárok, szörpök, kencék mellett borok és sörök között is válogathattok, a nyitvatartási időn kívül pedig workshopokon is részt vehettek.

10/14

KU

Egyszerre dizájnbolt, galéria, brunchbisztró, kávézó és közösségi tér a veszprémi Óváros téren, a patinás Rosenberg-ház földszintjén nyílt üzlet, amely kifejezetten olyan magyar tervezőket, dizájnereket, iparművészeket mutat be, akik egyedi, kis szériás termékeket alkotnak, és munkáikon felismerhető a veszprémi és a balatoni kötődés. A KUNSZT! workshopoknak, kiállításoknak és előadásoknak is otthont ad, de egy jó kávéra és egy ráérős reggelire is érdemes betérni.

11/14

Wine&

Még mindig az Óváros tér környékén járunk: a Zsandár Tamás által válogatott bakelitlemezek és a hazai, illetve nemzetközi borászatok tételeiből összeállított borszelekció együtt garantálja, hogy aki ide egyszer betér, annak ne ez legyen az utolsó látogatása. A Wine & Vinylből nemcsak az este kedvenc borából vihetünk haza egy palackkal, hanem a lemezekből is válogathatunk, legyen vadiúj bakelit, esetleg Tomi DJ barátainak használt lemezei.

12/14

Biv

Lukács Viktor séf és Ivácson Attila kistermelő nem kisebb kihívásra vállalkoztak, mint hogy felrakjanak a magyar gasztronómiai térképre egy méltatlanul mellőzött alapanyagot: a bivalyhúst. Az ikonikus fogás a bivalyburger, de a havonta változó étlapon nem csak bivalyos ételek vannak, és látszik, hogy minden egyes tányéron ott van az étel iránti szeretet és elköteleződés. A Bivstro hétközben napi ebédmenüt is kínál. 

13/14

Derc

Papp Zsanett Odett, a közgazdászból lett pék, szenvedéllyel készíti a napi 4-5-féle kenyeret, és szívesen kipróbál fűszeres újdonságokat is, a teljes kiőrlésűtől a rozmaringos-burgonyáson át a fűszeres-hagymásig. Ebben a jobbkeze Kovács Dominik, aki az Onyx konyháját is megjárta már. Kovásszal készülnek a bagettek, van kovászos zsemle is, az elmaradhatatlan kakaós csiga és a pogácsa mellett zsírral készülő házi húzott rétest is nyújtanak, és káposztával, mákkal, meggyel és túróval töltik meg. Beugorhattok egy jó kávéért és egy tarte-ért is.

14/14

EPL Bisztró

Magyaros és olasz ízek találkoznak Eplény mindennap nyitva tartó bisztrójában, ami egy kb. 10 perces autóútra található Veszprémtől. Nápolyi stílusú pizzát is kínálnak, és egy mini-delikátüzlet is vonzza a belépők tekintetét, méretes olasz sonkákkal, tésztákkal, kávéval és balatoni borokkal. Hétköznap heti menüt is kínálnak, ahol a vendégek 2 vagy 3 fogást választhatnak.

Címkék