május 22., 11:04
Idén is kortárs szobrok költöztek a Káli Art Inn kertjébe
Negyedik alkalommal nyitott meg Köveskálon a szabadtéri Káli Art-Park, ahol a Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét is kihirdették.
Negyedik alkalommal nyitott meg Köveskálon a szabadtéri Káli Art-Park, ahol a Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét is kihirdették.
Érdemes kihasználni a tavaszi jó időt és az áprilisi hétvégékre, lazább hétköznapokra is beiktatni egy-egy izgalmas balatoni programot.
Nem is lehetne jobban indítani a szezont, mint március 8. és 17. között a TASTE BALATON gasztrofesztivállal, ahol 26 helyszínen 100 program lesz.
A január és a február a hosszú beszélgetős esték, a naplementébe hajló séták és a feltöltődés ideje. 10 szálláshelyet ajánlunk ehhez.
Fél lábbal már a nyárban járunk, és ez a Balaton körül is érezhető lesz május utolsó hétvégéjén. Az csak ráadás, hogy most péntektől pünkösdhétfőig pihenhetünk aktívan, változatos programok mellett.
Új kortárs szobrok költöztek Köveskálra, ismét megnyílt a Káli Art-park.
Július 22. és 31. között több mint 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye.
A kora nyári idővel együtt eljött a szabadtéri programok ideje, az esti koncertekhez és bulikhoz pedig a Gömbkilátó, egy kolostorrom és a Hévízi Tófürdő adja a rendhagyó hátteret.
Második alkalommal nyílt meg a Káli Art-Park szoborkertje Köveskálon, ahol a szakmai zsűri által kiválasztott 13 kortárs szobrot egy gyönyörű parkban lehet megnézni.
Varázslatos helyek után kutatva bebarangoltuk a Balatont, meglátogattuk a napüdvözlő Árpád fejedelmet, felmásztunk a Haláp hegyi „Stonehenge”-hez, és erdei lényekkel találkoztunk a fülei meseparkban.
Szabadtéri kortárs szobrokat, retró balatoni kerítések fotóit, a mágikus realizmust idéző Kádár-kori grafikákat is láthattok a veszprémi és a balatoni kiállításokon.
A Káli Art Inn tulajdonosa és házigazdái által létrehozott Káli Art-Park a képzőművészet népszerűségét szeretné növelni a környéken.
A Káli-medence szívében, Kővágóörsön nyitott pékséget és reggelizőt augusztus végén Török András és felesége, Major Zsófia, hátrahagyva budapesti életüket és karrierjüket.
Egykor istálló volt, ma modern kiállító- és közösségi tér az augusztus elején megnyílt Magazin Galéria, ahol kortárs festményeket, grafikákat és kisplasztikákat láthatunk, illetve vehetünk meg.
Március 22. és 24. között Badacsony és Köveskál lesz a Balaton gasztroközpontja, de a várható kiváló idő kedvez a szabadtéri programoknak is.
Télbúcsúztató programok a biciklitúrától a gasztronómiáig, Pál Utcai Fiúk koncert, kirándulás a Töreki Tavak tanösvényen – ez mind vár minket az utolsó téli hétvégén.
Ha nem jártál még a Mennyország bárban, ha nem néztél körül a Tóti-hegy tetejéről, vagy nem láttál még közelről Y-házat, ideje jobban megismerni a környéket!
Azok a helyek, ahol kértünk még egyet, ahol ottragadtunk és ahová visszamennénk.
Ahogy közeledik a jó idő, a balatoni éttermek is nagyobb sebességi fokozatra kapcsolnak. Mutatjuk, milyen jó helyeket találtok nyitva márciusban és áprilisban.
Összefogtak a köveskáli vendéglátóhelyek, ebből pedig február egyik legerősebb boros programja állt össze az utolsó téli hétvégére.
Öltözz fel rétegesen és indulj a Délibe, mert a Balaton télen is él! Itt a Bakancslistánk téli kiadása.
Gasztrokocsma, lakásétterem, barokk kastély és még sokan mások. Íme, harminchat étterem, ahová betérhettek, ha megéheznétek a téli Balaton felfedezése közben.
Egész hónapban keszthelyi tokhalból és töreki babból készülő ételeket kóstolhattok jó éttermekben a Balaton körül.
Összegyűjtöttük nektek kedvenc vendégházainkat, ahol ősszel is megpihenhettek – a legkisebb búvóhelyektől egészen a régi nemesi kúriákig.