Laczkó Dezső geológus tárta fel a veszprémi Jeruzsálemhegyen talált állat, a kavicsfogú álteknős maradványait még a 20. században, most szobrot avattak a különös állat emlékére.
Hétvégén megnyílt a salföldi Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényház, ahol kiállítóteret, szabadtéri színpadot is találunk, és ahol szálláshelyet is biztosítanak az alkotók számára.
Számos épület megújul és új kiállítótér nyílik Balatonfüred reformkori városrészében 2023 májusáig, a Vaszary Galériában pedig három jelentős kiállítást is láthatunk majd.
Könyv jelent meg Ify Lajos egykori fonyódi plébánosról, az Emmaus kápolna építőjéről. Az Egy ember, aki kétszer halt meg című kötetről az egyik szerzővel, dr. Kovács Emőke történésszel beszélgettünk.
A korábban bemutatott malmokról láthattok most egy képválogatást az örvényesi vízimalomtól kezdve a kapolcsi Falumalomtól át egészen a legutóbb megújult gyenesdiási ás veszprémi malomig.
Az épületet főként megromlott műszaki állapota miatt szükséges megújítani. Ehhez új, színes üvegablakok is készülnek, melynek látványtervei már elérhetők.
A végéhez közeledik az apátság külső tereinek renoválása, és jelenleg is tart az épületegyüttes tetőszerkezetének felújítása. A múzeum, a galéria és a múzeumshop már elkészült.
Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket, melynek egyik kategóriáját a Balatontól néhány km-re fekvő falu, Gyugy nyerte meg.
Bejelentette első fellépőit az Örvényesvölgy Fesztivál: 2023 nyarán biztosan fellép a Gipsy Kings by Diego Baliardo, Kevin Davy White, a DELADAP és a Csík Zenekar is Zalacsányban.