A Tapolcai-medence a tanúhegyek, a kápolnák, a várak és a tüzes borok vidéke, ahol évszaktól függetlenül és a korlátozások idején is rengeteg felfedeznivalót találtok, ha nem hagyjátok otthon a túrabakancsot. A kora tavasz tökéletes időszak arra, hogy jobban megismerjétek a környéket: tömeg helyett nyugalom és madárcsicsergés fogad a legfelkapottabb helyszíneken is, és egy napfelkeltetúrához sem kell túl korán kipattanni az ágyból.

1/10

Napfelkeltetúra a Csobáncra

Örök vitatéma, hogy a Csobánc tetejéről vagy a szigligeti várból a legszebb a panoráma a Tapolcai-medencében. Nem foglalunk állást, viszont mindenkit arra biztatunk, hogy tesztelje le. Könnyű túra a Csobánc meghódítása, amit minden évszakban be lehet vállalni. Elszántabb kirándulók képesek hajnalok hajnalán felkelni, hogy a csobánci várrom mellől nézzék meg a napfelkeltét (ezt egyszer a We Love Balaton csapata is teljesítette, csikorgó hidegben).

Indulhattok Gyulakeszi központjából, a Szent Mihály-templom mellől, a zöld sávot követve, majd a Kéktúrára csatlakozva, illetve Tapolca-Diszel központjából a zöldön vagy Káptalantóti felől a kéken. Ez utóbbi úton haladva érdemes felkapni egy üveg bort és néhány jó sztorit Janos von Beőthy pincéjénél.

2/10

Barangolás Szigliget magaslatain

Szigligeten az egy négyzetkilométerre jutó vulkáni kúpok, látnivalók és elvarázsolt épületek aránya talán a legmagasabb a Balatonnál. Ha megcsodáltátok a kilátást a Várhegyről, érdemes a településen belül haladó, hangulatos utcákon és erdei utakon át vezető Kamon-kő tanösvényt követni. Így útba esik a 242 méter magas Hálás-tető, a Kamon-kő nevű sziklaalakzat, a Rókarántó és a Szentháromság-kápolna is. Kötelező látnivaló az Iharos utca és a Réhelyi út találkozásánál található, 13. századi Avasi templomrom is, amely a naplementében olyan, mint egy középkori lovagregény helyszíne.

3/10

A Szent György-hegy felfedezése

A tanúhegyen annyi a látnivaló, hogy érdemes több részletben felfedezni. Az alap az önmagába visszatérő, Szent György-hegyi Bazaltorgonák tanösvény, amely a hegy különleges képződményeit, növény- és állatvilágát mutatja be. De van itt a helyiek által jégbarlangnak nevezett álbarlang, gyönyörű, vádlikat edző lépcsősor és számos apró, elvarázsolt kápolna. A déli oldalon az Oroszlánfejű-kút, a Lengyel-kápolna és a Tarányi-présház a kötelező látnivaló, innen hihetetlenül giccses naplementéket is kifoghattok.

4/10

Egy finom péksütemény a Búzalelkében

A Szent György-hegy lábánál, Kisapáti központjában található Búzalelkében télen sem áll meg az élet, Kovács Beáék már hajnaltól szorgoskodnak, kovászos kenyerek, kalácsok, diós csigák, briósok és más péksütemények készülnek és várnak vevőkre a kis pékségben. Ha biztosan tudjátok, hogy erre fogtok járni, és feltankolnátok ezekből, érdemes előre lefoglalni a pékárut. A kereslet ugyanis még tél végén is sokkal nagyobb, mint a kínálat.

Nyitva: szerda–péntek: 9–15 óra, szombat: 9–13 óra. 

5/10

Andalgás a tapolcai Malom-tó partján

A Tapolca központjában található Malom-tó a kisváros egyik leghíresebb nevezetessége a tavasbarlang mellett. A tavat a város alatti barlangrendszerből átfolyó, kristálytiszta víz táplálja, amelynek hőmérséklete a legnagyobb hidegben sem csökken 18 fok alá. Ez az oka, hogy télen a vízfelület gőzölög, sejtelmes ködbe burkolva környezetét.

A felső tóból, amelyet mediterrán hangulatú épületek, éttermek öveznek, a vízinövényektől sötétlő alsó tóba folyik a víz. A tavak mellett kiépített sétányon, amely a Balatonba tartó, tóból kilépő patak partján vezet végig a város széléig, nyáron árnyat adó fák, szobrok, kutak, padok mellett vezet az út. Ez a hangulatos sétány a helyszíne a Pisztráng és Borfesztiválnak is.

6/10

Bringatúra Tapolca-Diszelbe és egy kávé a Látványtár kertjében

Tapolcát egy 4 km-es bicikliút köti össze a Csobánc lábánál megbújó, Diszel nevű faluval, amelynek központjában, egy malom épületében kapott helyet az Első Magyar Látványtár és a Kávéház a Vörös Lóhoz nevű étterem. Itt házias, a Liliomkert piacon áruló termelők alapanyagaiból készült ételeket, sütiket és kávét kaphattok elvitelre. Érdemes körbetekerni a hangulatos települést, mielőtt visszaindultok a kisvárosba. 

A kávéház nyitva: szerda–szombat 10–17 óra.

7/10

Piknik a hegyesdi várromnál

Egykor szerpentinút vezetett a 281 méter magas, kúp alakú tanúhegy tetejére, ma lépcsők visznek fel a Hegyesd falutól induló, sárgával jelzett turistaút és a Hegyesdi várhegy tanösvény fárasztóbb szakaszán. Hegyesd 13. századi várából ma már csak az alapkövek vannak meg, az apró csúcsról pedig beláthatjátok az egész Tapolcai-medencét, de a Káli-medence magaslatai is kivehetők innen. Érdemes bejárni a környéket is, hiszen a hegy lábánál fekszik a hegyesdi tó, amelynek partja kiváló terep egy kis pihenésre vagy piknikre.


8/10

Séta egy vulkán belsejébe

A Haláp valaha a Szent György-hegy és a Badacsony méltó, 358 méter magas testvére volt, ma csak egy csonka, a 8 évtizeden át tartó bazaltbányászat eredményeképp kevesebb mint 300 méter magas tanúhegy. 2019 tavaszán egy 3 km-es, két nehézségi fokú tanösvényt adtak át a területén. A túrát végigjárva különleges geológiai képződményeket láthatunk az egykori bánya területén, a hatalmas, kietlen kráterben: a 6 millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység eredményeként 5 és 6 szögletű, 20-80 cm-es, oszlopos elválasztású, bazalttömbbé dermedt lávakifolyások kerültek felszínre, amelyek nemcsak függőlegesek, mint a Hegyestűn, hanem vízszintes és ferde irányban is láthatók. A Haláp könnyű túra, a tanösvény másfél óra alatt és gyerekekkel is bejárható.

9/10

Kápolnatúra panorámával

Régen úgy tartották, hogy a szentekről elnevezett szőlőhegyi kápolnák harangjai távol tartják a jégesőt és a termést elpusztító viharokat. Több földbirtokos közösen emeltette ezeket a kis templomokat, vagy egy-egy gazdag család fogadalmi ajándékként építtette őket.

A Tapolcai-medencében számos ilyet találtok: a lesenceistvándi Szűz Mária neve-kápolnától különleges szögből láthatjátok be a medencét, a Szent György-hegyen a Lengyel-kápolna, a Szent Kereszt-kápolna mellett még számos kisebb templom emelkedik ki a szőlők közül. A hegy legfurcsább és leghátborzongatóbb helye, az Ify-kápolna azonban csak kívülről látogatható, magántulajdonban van, és bármelyik percben összedőlhet. Ne hagyjátok ki a Csobánc panorámás kápolnáját, a Szent Donátról elnevezett apró templomot se!

10/10

...és borok elvitelre

Bár a pincészetek nem kínálhatnak borokat helyben fogyasztásra, elvitelre sok helyen vehettek egy-egy palackot. Melegebb kora tavaszi napokon érdemes borospoharakkal nekivágni a tanúhegyeknek és koccintani a napsütésre. A Szászi Birtok Szent György-hegyi vinotékáját vagy a csobánci Villa Tolnay Borházat biztosan nyitva találjátok a hétvégéken.

A Szászi Birtok nyitvatartása: szombat és vasárnap: 10–16 óra.
A Villa Tolnay Borház nyitvatartása: péntek és szombat: 11–18 óra, vasárnap: 10–15 óra.

Címkék