Döbbenetes tempóban újul meg Balatonfüred étel-ital szcénája, még a nyár utolsó hónapjára is nyílt meg hely. Ebben a listában olyan éttermeket, bisztrókat, bárokat, kávézókat szedtünk össze, amik vagy vadiújak, vagy a mi radarunkat csak most érték el, de ildomos őket bemutatni. Íme egy lista, hol egyél és igyál Füreden ősszel és 2021-ben!
Nemrég kellett eleve frissítenünk azt a két toplistánkat, amikben a Balaton környéki új és a megújult vendéglátóhelyeket szedtük össze. Akkor is leírtuk és most is csak megerősítjük: koronavírus ide, Covid-19 oda, olyan sok szuper új hely nyílt a tó vidékén, hogy csak kapkodtuk a fejünket.
Jellemző, hogy csak a Balaton egyik önjelölt fővárosában, Balatonfüreden is mennyi olyan patent kávézót, éttermet és bárt találtunk, ahova csak 2020 augusztusában tudtunk eljutni. Nem is húzzuk tovább az időt, íme egy kis (abc-sorrendes) merítés a krémből, amiket nemrég fedeztünk fel!
BazsaLicom, A Bisztró
Bocskai Balázs és Bocskai Vida Lilla pár év olaszországi kitérővel a hátuk mögött előbb a foodtruck irányvonalába vágtak vele, most pedig megtalálták "szálláshelyüket" Füred bohém főutcáján, a Blahán. Bisztrójuk egy szintén foodtruck-eredetű étterem, a Morzsa helyét vette át (a Morzsa Balatonudvariba költözött). Bocskaiék a vírus miatt döntöttek úgy, hogy két év foodtruck után megállapodnak (az autót bérbe adták). Balázs és Lilla pár éve már Füreden éltek, és el-eljártak a Morzsába, aminek működtetője, Kaizer András ajánlotta nekik a helyiséget, ha már akarnak valamit itt csinálni (megjegyzendő, hogy az egykori Morzsa Krimó az emeleten már nem tartozik ide, az a fenti hostel része lett).
Balázs elmondta a We Love Balatonnak, kis volumenű, bisztrós vendéglátásban gondolkoztak. "Mindent mi festettünk ki, minden designelemet mi készítettünk" – mesélt a felújításról, aminek végén egy kis szobákból álló meghitt labirintus jött létre. "Kicsit olaszos a jellege" – tudtuk meg az étlapról, de azért olasz étteremnek nem mondanák magukat (ezt a hamburgerek is mutatják, de a foodtruck streetfoodjait is behozzák majd). A burgerüket és sáfrányos-gorgonzolás gnocchijukat is kóstoltuk, és nem nagyon tudtunk belekötni az ízekbe, textúrákba. Italok terén környékbeli borokkal, Hedon- és Stari-sörökkel, limonádékkal, gyümölcslevekkel számoljatok. Szerda kivételével minden nap várják ebédtől vacsoráig a vendégeket, és jelenleg úgy tűnik, egész évben nyitva lesznek, leszámítva a karácsonyi-adventi heteket.
Update: a bisztró 2022. szeptember 5-én bezárt.
ÉgSzínKék Balatonfüred
A tősgyökeres füredi Hámori Marcell 2019. július 3-án nyitotta meg koktélbárját Füreden, amivel tökéletesen kipótolta a városban mindössze egy szezont megélt Black Swan űrjét. Korábban négy szezont dolgozott egy ötcsillagos hotelben bartenderként és a bár vezetőjeként is Svájcban, Graubündenben. Ott megismerte, milyen döbbenetes választékból mixelni, de nem akart kint letelepedni, hazahozta a tapasztalatot és tőkét. Hazatérve a füredi Aura Hotelben dolgozott, ahol szabad kezet kapott, de az álma mégiscsak ez a koktélbár volt Füreden. "Pont olyan helyet kerestem, ami kicsit távol esik a legnyüzsgőbb részektől, de azért mégis van ott élet" – mondta Marcell, aki a Kisfaludy utca elején találta meg az alkalmas bérleményt (amit még alaposan át kellett építeni előtte).
Egész éves nyitvatartásra számíthattok, az ÉgSzínKék már 2019-20 telén is nyitva volt hétvégéken. Kialakult egy stabil, egyre jobban kísérletező kedvű törzsvendégköre is, ami besegít a főszezonon kívüli forgalomban. Itt tényleg autentikus koktélokat ihattok, egyes szirupokat, mint a prosecco- vagy popcorn-szirup helyben, a kis konyhájukon állítanak elő. A röviditalok választéka kimagasló, főleg a ginekre álltak rá, hetente változik a ginválaszték (pár hazai tétel is van, pl. a Somlóról). Sok koktélrecept saját, ún. signature, de az ismert típusokat, mint Mojito is lehet kérni. Marcell a külsőségekre is figyel: az egyik koktélt, amit havannai rumból, fügeszirupból, házi grapefruit bitterből és pár csepp Laphroaig whiskyből rak össze, egy levendulával aromatizált füsttel töltött búrába téve szervíroz. Aztán ott a Mese Habbal nevű koktél füredi rozé habjával, tequilával. Külön lap van a gin-tonicokhoz, és minden italkölteményhez fantázianév és magyarázat társul, hogy el tudja a vásárló képzelni az ízhatást.
Van még specialty kávéja, szálas teája, Hedon-söre, Fenegyerek-pálinkája, Gyukli-brandyje, Gyukli-, Arias- és Sabar-borai. Aki enni akar, az lazacos, sonkás, vegetariánus és vegán bagelek, sajttálak, mártogatós ételek és sütemények közül válogathat. Marcell kiemeli még, hogy a felszolgálásukat nagyon szokták szeretni a vendégek. Végül még pár szó a programjaikról: nyáron heti háromszor van élőzene (jazzgitáros, dj-s chillout zenékkel), ősszel társasjátékozás, zenés irodalmi est is megesett, tervben van rum- és ginkóstoló is.
Figula Borkert és Oliva Nyárikonyha
A Figula Pincészet és a veszprémi Oliva Étterem közös projektje július közepén indult. A hidegtálakat kínáló vendéglátóhelynek a borászcsalád által felújított, a birtokkal szomszédos Tölgyfa Csárda ad otthont. A csárda egy nagyon jó hírű, emblematikus helyszíne volt a balatonfüredi vendéglátásnak, de egy ideje gazdátlan volt és folyamatosan romlott az állapota, mesélte Figula János, a pincészet tulajdonosa. Nehéz egy borászcsaládnak végignézni ezt, ezért döntöttek úgy, hogy rendbe teszik és látogathatóvá teszik a csárdát és a mögötte két régi pincét, amik az egykori meleghegyi pincesor utolsó hírmondói. Ezek közül az egyik 1773-ban épült.
A Nyárikonyha üzemeltetésére a veszprémi Olíiva csapatát kérték fel – Figuláékat régi barátság fűzi össze Mészáros Zoltánnal, sok borvacsorát rendeztek már együtt. A borokhoz háromféle hidegtál készül, főként helyi alapanyagok felhasználásával. Azt, hogy jövőre bővül-e a menü, még nem tudják, de az biztos, hogy az idei kínálattal tovább fognak menni. A Borkertbe természetesen akár egy pohár borra is fel lehet sétálni, és senki nem fog zavarni minket, ha egy kicsit elmerengünk itt az élet nagy kérdésein. A Borkert és a Nyárikonyha ősszel is nyitva tart, de valószínűleg csak hétvégén. Mielőtt útnak indultok, ellenőrizzétek az aktuális nyitvatartást!
Gondozókert Kávézó
Rommer Róberttel beszélgettünk Balatonarács egyik eldugott zugában: ugyanis a kávézóba az Arácsi út és Lóczy Lajos utcák kereszteződéséből lehet lesétálni egy kis sikátoron. A sarkon tábla jelzi a helyszínt, de sötétedés után a fejünk feletti izzósor is odairányít. Egy műemlékileg védett, zsúptetős parasztház hátsó udvarába jutunk, ahol egy pult és egy magaslesszerű építmény emelkedik. Róberték itt csinálják kis kávézójukat, ami két éve nyitott meg. A filozófiájuk, hogy ez nem egy hiperelegáns, túlárazott hely, de jó minőséget ad kézműves szörpökkel, kiváló sörrel, kávéval. A barnagi Kálvária Manufaktúra készíti mellesleg a szörpjeiket, de levendulás termékeik is kaphatók egy kis vitrines szekrényből.
A kávézó egész évben nyitva van, de a hűvösebb évszakokban a külső tér bezár és beköltözik a kávézó a vastagfalú, közel kétszáz éves parasztházba (ez a belső tér nyáron ki van ürítve, raktárként szolgál). Kisebb programok is vannak a tarsolyban, borkóstolókat rendeznek és kisebb élőzenei eseményeket is terveznek. Az idei évtől reggelit is adnak: tojásos ételek, toast, melegszendvics, kakaó, kalács, bundás kenyér szerepel a menün. Van egy dézsájuk is, amiben normál esetben lehet csobbanni; sajnos idén nem fog üzemelni. Bónusz még a saját miniveteményes: balkonládákban termesztik a paradicsomot és paprikát. Róbert szerint sikerült egy nagyon szerethető helyet létrehozniuk, így fogalmazott: "Azt lehet mondani, hogy aki itt járt, és nem csalódott bennünk, visszajáró vendég lett".
Il Lago
Tavaly nyáron, egy nagy felújítás-átépítés után nyitott az olaszos nevű tóparti étterem, aminek terasza pont a füredi vitorláskikötőre néz (a Silver udvar végéről közelíthető meg). A nyitás óta már a második séf, Huéber Attila parádézik a konyhában. Amit fontos tudni az Il Lagóról, hogy a Neked Főztem-rajongók új törzshelye lehet könnyűszerrel, hisz ugyanaz a kör üzemelteti (és ebbe az étteremcsoportba tartozik az aszófői Szálka is). Azért nyitottak egy új helyet, mert a magyarosabb étlapú Neked Főztem után akartak egy olaszos helyet is, hogy minél nagyobb réteget fogjanak meg. A vendégeik zöme valóban kering az éttermeik körül. "Teljes mértékben olasz ételekkel dolgozunk" – mondta Petró Gábor vezető. Ami nem olaszos étel, ott a köretekkel játszanak, valamint az alapanyagok és borok terén is erős a talján dominancia (de balatoni bor is akad, nyugalom). A Hausbrandt világos pörkölésű kávéit adják a koffein fanatikusainak, a svéd Thoreau által szűrt helyi vízzel vagy DÉR Juice-szal lehet öblíteni.
"A lasagnénk egy örök darab", de az aglio oliójuk és egyes rizottóik is népszerűek. És természetesen a kézzel nyújtott, kövön sütött, vékony tésztájú pizzák is közönségkedvencek. A gyerekeknek is vannak egyszerűbb és kisebb adagú ételeik. Napi ajánlatuk nincsen, az aktuális, 3-4 hetente változtatott étlappal mennek. Szezonális gyümölcslevesük például sűrűn változik, ottjártunkkor eperkrémleves volt. Csak friss olasz alapanyaggal dolgoznak. Nyitva terveznek egész évben lenni, de nyilván a tél közepén több szünnappal, mint ahányszor a nyitva tábla lóg az ajtón.
MÓR24
Almás Edit és Albrecht Tamás egy igazi világjáró gasztrorománcot alkottak életükkel, és ezt sűrítették bele egy tapas- és borbárba Füred fő észak-déli tengelyén. Évtizedet éltek a Brit-szigeteken, bejárták a Közel- és Távol-Keletet, Michelin-csillagos séfek alatt dolgoztak, és amikor már-már Angliát tekintették otthonuknak, akkor hazaköltöztek. De nem ám Budapestre, hanem felcseperedésük helyszínére, a Balaton északi partjára. Itt nyitották meg azt a helyet, ami szokatlanul viselkedik vendégeivel: nem vár el tőlük karót nyelt pózt, eltartott kisujjat, szereti, ha a betérők el tudnak lazulni, és persze megmutatja nekik az étkezés errefelé szokatlan vonulatát.
A MÓR24-ben kis adag ételek alkotják az étlapot, amikben benne van a magyaros betyárság és a távol-keleti egzotikum is. Embere válogatja, de kb. három tányértól már kellemesen jóllakhatunk, és kifejezett ízparádéban lesz részünk. A menü sűrűn változik, de vannak olyan bebetonozott darabok, mint a hummusz zöldségekkel. Mindehhez nemzetközi, általuk válogatott borszelekcióval lehet szemezni, de csapon somogyi kézműves sör is várja a betévedőket. A lényeg, hogy merjünk kísérletezni, és ne feszengjünk, ha egy rossz vágásnál az asztalra repül a köret. Senki sem fog megszólni.
Villa Delikát kávézója
Július eleji delikátos toplistánkban megemlékeztünk a város forgalmas, központi kereszteződésében lévő Villa Delikátról, ami tele van balatoni és külföldi csúcsminőségű áruval (főleg az olasz vonal erős). Martonosi Zsolt hamar szintet lépett, egy szomszédos bolthelyiséget kibérelve egy kávézót is létrehozott. Ezt már márciusban megnyitotta volna, de a járvány miatt nem lehetett. A delikát és a kávézó egymásra épül, a kávézóban kapható kávék, ennivalók megvásárolhatók utána a boltban.
Az érdekesség, hogy elég forgalmas csomópontban ugyanúgy kiülnek az emberek a teraszra, főleg reggelizni szoktak (Zsolt észrevétele szerint inkább délutánra vadulnak meg a sofőrök, akkor húzatják a kocsikat), tojásételeket, ham&eggst, müzlit, szendvicseket (van napi táblás szendvics is, ottjártunkkor a füge volt a slágerösszetevő). De olaszos vagy magyaros tálakat is készítenek sajtokból, húsokból, zöldségekből. A kávéja is olasz, Vergnanót főz, de néha más márkák is megjelennek. Zsolt még nem látja biztosnak a késő ősztől való nyitvatartást, a kávézó ugyanis nincs téliesítve.