Tudtad, hogy a kéknyelűből pezsgő is készül? Vagy azt, hogy idén már egy új, panorámás Gasztrohegy-helyszínen is kóstolhatsz különleges borokat? Összegyűjtöttünk néhány érdekességet az egyedülálló badacsonyi gasztroszeánszról, ikonikus épületek, borászdinasztiák és kuriózumnak számító borok nyomába eredünk, és időutazást teszünk a település múltjába is.

1. A novemberi Gasztrohegy a szőlőről és a borról szól majd

A szervezők minden évben behoznak néhány új tematikát. Ilyen az irodalmi művek vagy a filmek által inspirált Gasztrosztorik vagy a Vadak & minden, ami erdő. Most először, a november 5–6-i hétvégén szerepel önálló tematikaként a szőlő és a bor. „A bor mindegyik Gasztrohegyhez szervesen kapcsolódik, a koncepció része, hogy mindig ajánlunk a fogások mellé bort is, de eddig még építettünk egy egész tematikus hétvégét a szőlőre és a borra” – mondja Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője. „Ez igen nagy játékteret ad a séfeknek, a középpontba kerülhetnek a borral készült ételek, a szőlő mint alapanyag pedig nem csak a desszertekben érvényesülhet.”

Olyan fogásokat kóstolhatunk majd, mint a töltött szőlőlevél, a verjus-tart vagy a vörösboros kecske, és persze minden fogás mellé helyi borokat is kapunk majd. 

2. Új helyszín mesés panorámával: Éliás Birtok

A Gasztrohegy új helyszíne a hegy dűlőjén vár, panorámás borterasszal, különleges borkóstolóval és a borokhoz illő ételekkel. Éliás Csaba és családja 2016-ban vásárolták meg azt a területet, amin most a birtokközpont található. Csaba régi vágya volt, hogy szőlőt műveljen és bort készítsen, meséli, a felesége pedig „Balaton-imádóként” a tó közelében szeretett volna élni. 

A borászat kapacitása évi 20-25 ezer palack. 16-féle tételük van, gyöngyözőbort és tradicionális pezsgőt is készítenek. A fő irányt a badacsonyi „klasszikusok” jelentik, az olaszrizling, a szürkebarát és a kéknyelű, de kóstolhatunk náluk csendes és gyöngyöző királylánykát, kékfrankos-merlot rozét, többféle vöröset és késői szüretelésű desszertbort is. A borteraszon a Gasztrohegyen kívül is kacsarilette-tel, sajtválogatással, padlizsánkrémmel várják a vendégeket, de csoportoknak, nagyobb társaságoknak tapolcai pisztrángot, lecsót, gulyást is készítenek.
 

Azért csatlakoztam Gasztrohegyhez, mert a minőség volt az egyik hívószó, amivel elkezdtük a borkészítést és a vendégfogadást, és a Gasztrohegy szereplői is ugyanígy gondolkodnak erről. És azok a vendégek, akik ezen hétvégék kedvéért jönnek Badacsonyba, ugyanezt keresik – mondja a borász-tulajdonos. 

Az Éliás Birtok a kiegészítő helyszínekhez tartozik, de nem érdemes kihagyni: a már nem kapható tételeket is tartalmazó, izgalmas borkóstolók és a gasztrokínálatuk miatt. Éliás Csaba azt is elárulta, hogy van egy titkos pontja a birtoknak, ahonnan a Tihanyi-félszigetet és a Balaton egész nyugati medencéjét be lehet látni.

3. Idén először: fő helyszínek és kiegészítő helyszínek

A Gasztrohegy hat fő és három kiegészítő helyszínnel vár. Ez azt jelenti, hogy a Gasztrohegy-menü csak a fő helyszíneken készül, azokban az éttermekben, ahol professzionális konyha van, a kiegészítő helyszínek pedig az adott tematikához illő falatokkal, borsorral vagy egy-egy ötlettel kapcsolódnak az adott hétvégéhez. Ezek a helyszínek is végig nyitva tartanak a Gasztrohegy ideje alatt, de a Gasztrohegy-bérlet náluk nem váltható be.

A Gasztrohegy fő és kiegészítő helyszínei

A Gasztrohegy fő helyszínei:
1. Laposa Birtok-terasz
2. Kisfaludy-ház Étterem
3. Bonvino Borbár
4. Hableány
5. Borbarátok vendéglő
6. Vánkos

Kiegészítő helyszínek (borkóstolás, kiegészítő programok)
7. Istvándy Birtok és Borműhely
8. Pláne Badacsony borterasz
9. Éliás Birtok

4. Badacsonynak volt egy „sötét” oldala is

Badacsony már a 19. században a kikapcsolódni vágyók egyik kedvelt helyszíne volt. Az éttermek és a borteraszok, amelyek most a Gasztrohegy résztvevői, régen nagy szerelmek helyszínei voltak, a táj költők és festők számára adott állandó ihletforrást. Itt alkotott Egry József festő és Kisfaludy Sándor költő is, aki az 1975-ös badacsonyi szüreten figyelt fel a zalai alispán lányára, a 18 éves Szegedy Rózára. Miután több csavarral ugyan, de révbe értek, az álompár Badacsonyban (is) élt. Házuk, a Szegedy Róza-ház ma nekik és a borászatnak szentelt emlékmúzeum.

A Badacsony hegynek van egy kevésbé ismert, „sötét” oldala is: 1949 és 1954 között a tomaji bazaltbánya területén internálótábor működött. A 3,5 órás, 14 állomásos túra útvonalát Istvándy Gergely, az Istvándy Birtok borásza állította össze, miután kutatni kezdett a témában. (A térkép és a túracsomag az Istvándy Borműhelyben vehető meg hozzá, és Gergő is szívesen mesél a témáról.)

5. Az egykori Hableányban Sissi is járt

Badacsony történetét ikonikus épületei is elmesélik. A Hableány helyén például már az 1800-as évek közepétől vendéglátóhely működött, 1883-ban pedig szálloda nyílt az akkor még vízparti telken. Vendége volt Jókai Mór, és 1896-ban megfordult itt Erzsébet királyné is. Ma a Laposa Birtok központja: évente félmillió palack kapacitású borüzem, étterem, borbár és közösségi tér egyben.


A Pláne Badacsony Borterasz épületét, a híres Poharazót Callmeyer Ferenc Ybl-díjas építész tervezte 1957-ben, az Országos Üdülő- Vendéglátó Vállalat megrendelésére. Helyi, jellegzetes építőanyagokat alkalmazott, nádfedeles tetővel és bazaltfallal látta el az egyszerre hagyományos és modern épületet. Az épület sokáig elhanyagolt állapotban volt, 2016-ban új tulajdonosai szakszerűen, eredeti formájában újították fel.

Szintén Gasztrohegy-helyszín Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza egykori, népi barokk stílusú présháza, amely ma a Kisfaludy-ház Étterem otthona, ahová nemcsak az ízek, hanem a panoráma miatt is érdemes felsétálni. Az épület az egyik helyszíne a Liliomfi című filmnek is.

6. Több helyszín borászat és étterem egyben

Badacsonyban a szőlőművelés és a vendéglátás, a bor és a gasztronómia sok családnál elválaszthatatlan, így több Gasztrohegy-helyszín egyszerre étterem és borászat is, ahol minden fogáshoz tudnak tökéletesen passzoló bort ajánlani. Így van ez az Istvándy családnál is: az Istvándy Birtok vendégei számára Istvándy Csilla készít bőséges hidegtálakat és hetente változó, szezonális menüt. A család másik ága mangalicával és szürke marhával foglalkozik, így a friss, helyi alapanyag garantált náluk.

A Hableányban, miután megkóstoltuk a szintén helyi alapanyagokon alapuló konyha fogásait, borkóstolóra is benevezhetünk, vagy megismerhetjük a bor- és a pezsgőkészítés folyamatát a több ezer négyzetméteres birtokközpont termeiben. A Borbarátok étterem pedig az évszázados Fata Pince mellett épült meg, és a borokhoz illő fogásokkal vár.

7. A helyszínek mögött családi vállalkozások állnak

A fentiekhez kapcsolódik az éttermek és a borászatok mögött álló családok története. Van, akinek a felmenői már közel száz éve is a környéken művelték a szőlőt: az olasz gyökerekkel rendelkező Fata István 1927-ben vásárolt szőlőbirtokot Badacsonytomajon, az ő dédunokái, Nagy Istvánék vezetik ma a Fata Pincét és a Borbarátok éttermet, Miklós pedig a Hotel Bonvino Wine & Spa és a Kisfaludy-ház Étterem működéséért felel.

A Laposa család badacsonyi története egy vonaton kezdődött 1978-ban, ahol dr. Laposa József és Nóra, a birtok alapítói találkoztak. Még ugyanabban az évben házasságot kötöttek a Hableány épületében, nászajándékba pedig egy kis présházat kaptak. A borászat a 90-es évektől bővült, a ma 30 hektáros birtokkal és a vendéglátóhelyekkel (Hableány, Laposa Borterasz, Szőlőhegy Bisztró és frissTerasz) járó feladatokat a második generáció vette át.  

8. Itt olyan borokat ihatunk, amiket máshol nem találunk meg

Kóstoltatok már kéknyelűpezsgőt vagy zeuszt? Ismeritek a rózsakőt és a budai zöldet? Badacsonyban több különleges fajtát is megismerhettek, és a Gasztrohegy ehhez tökéletes alkalom. A kéknyelűből – Badacsony tradicionális, különleges borfajtájából – 2012-ben Istvándy Gergő készítette az első pezsgőt (nemrég egy ízbankot is létrehozott a legjobb kéknyelűborok számára. 

A Laposa Pincészet method charmat-technológiával készülő pezsgői a prosecco szülőhazájában, Olaszországban tett tanulmányutak és rengeteg kísérletezés után születettek meg, a furmintalapú brut és a szürkebarátalapú extra dry mindenképp a „badacsonyi kötelezők” listájának tételei. A környék borászataiban érdemes megkóstolni a vulcanust, a zeuszt, a budai zöldet, a rózsakőt vagy a késői szüretelésű tételeket is.

Ha nincs idő hosszabb bortúrákra, a Pláne Badacsonyban is képet kaphattok a borvidék különlegességeiről: Tóth Ádám, a borbár tulajdonosa a Málik Pince 2019-es kéknyelűjét, a Szeremley Birtok 2005-ös zeuszát ajánlja, Földi Bálint 2021-es, elegáns olaszrizlingje pedig egyértelművé teszi, hogy az olaszrizling a legkevésbé sem csak fröccsbor.

9. Nem lesz szükség sofőrre

A Gasztrohegy-helyszínek egy része nagyon közel esik egymáshoz, máshol le kell küzdeni egy komoly szintkülönbséget vagy néhány km-t. Autóra azonban nem lesz szükség, és senkinek nem kell bevállalnia a társaságból a sofőr szerepét. Az Éliás Birtok, a Kisfaludy-ház Étterem és a Laposa Borterasz megközelítése gyalog is lehetséges, a kaptatóért cserébe pedig mesés panorámában gyönyörködhetünk már útközben is.

Van lehetőség elektromoskerékpár-bérlésre a Tourinform Irodában és a BestBike-nál, és a helyi taxitársaságok is készenlétben állnak. A badacsonyörsi helyszín, a Vánkos személyvonattal két megállóra esik, és néhány perc alatt elérhető. A tömegközlekedés, a séta és a tekerés mellett szól az is, hogy a Gasztrohegy-barátságok nagy része útközben kezdődik, amikor borospohárral a kézben sétálunk az egyik helyszínről a másikra.

10. Eddig több mint 40 hétvégén ehettük végig Badacsonyt

Ötödik évadát kezdi a badacsonyi vendéglátóhelyek összefogásából született Gasztrohegy. Az eddigi tematikus hétvégéken több ezren járták végig az éttermeket, ahol ilyenkor két napig minden az adott hozzávalóról vagy témáról szól. Szenteltek már hétvégét a tapasoknak, a „malacságoknak”, a halaknak, a füstnek és a grillételeknek, de a vegetáriánus fogásoknak is. Az egyik legnépszerűbb tematika a Világok konyhája – ahol Izlandtól Marokkóig, Thaiföldtől Mexikóig végig lehet kóstolni a fél világot, miközben el sem kell hagynunk Badacsonyt –, a Marhaságok és a Vadak miatt is sokan zarándokoltak el a Gasztrohegyre.

Ezek a hétvégék nemcsak a vendégek, hanem a vendéglátóhelyek számára is kalandot jelentenek, hiszen új hozzávalókkal, technológiákkal és ízharmóniákkal kísérleteznek, a tapasztalataikat pedig a későbbiekben is fel tudják használni.

A Szőlő és bor tematikájú Gasztrohegyre itt tudjátok megvásárolni a bérleteket. 

Korábbi helyszíni beszámolónkat itt olvashatjátok.    

Címkék