Cikkünkben a 2021. szeptember 13-án érvényben lévő szabályozásokat vettük alapul, mielőtt útnak indultok, tájékozódjatok a helyszínek, rendezvények hivatalos oldalain! A járványhelyzet még nem ért véget, a vonatkozó járványügyi rendelkezéseket mindig tartsátok be!
1/20
Nézz körül egy új balatoni kilátóból!
Több új kilátó is épült, illetve újjáépült a tónál. A nemesvitai, 22 méter magas Tücsökdomb kilátóból a Tapolcai-medence nyugati csücskéből csodálhatod a Balatont, A balatonberényi Szőlőhegyi kilátóból a déli part lankáiról nézheted a tanúhegyeket, Nagyvázsony mellett pedig egy egykori szovjet szemletoronyból pásztázhatod a tájat. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük a legújabb balatoni kilátókat.
2/20
Fedezd fel a déli part egyik rejtett látnivalóját!
Nem csak a Balaton-felvidék rejt panorámás túraútvonalakat. Ha még nem jártatok a Hetyei pusztatoronynál vagy a Töreki Tavak tanösvénynél, itt az idő, hogy betervezzetek egy kirándulást, de felkerülhet a bakancslistára a berényi műemlék pincesor, a földvári „csigalépcső”, a boglári Kék és Vörös kápolna is. A képen szereplő kishegyi Szent Donát-kápolnától pedig egyszer mindenkinek látnia kell egy őszi naplementét.
3/20
Hódíts meg egy balatoni várat!
A Balaton középkori történetéhez a török kori végvári harcok, a tó jegén vívott párbajok is hozzátartoztak. A felújított Szigligeti várat mindenképp érdemes újra meglátogatni, de Sümeg középkori erődje vagy Csobánc várának romjai is kihagyhatatlan úti célok.
4/20
Térj le a balatoni bringakörről, és fedezz fel új útvonalakat!
Tekertél már a Veszprém–Nagyvázsony bringaútvonalon, a Sió mentén vagy a gyönyörű Lesence-vidéken? Az Uzsáról Nemesvitán át Balatongyörökre vezető, inkább crossbringát igénylő bicikliúton a Balaton-felvidék kevésbé ismert, de lenyűgöző tájait ismerheted meg.
5/20
Ismerd meg a Folly Arborétumot egy vezetett sétán!
Szeretnéd megismerni az arborétum örökzöldjeinek és növényritkaságainak történetét? Kíváncsi vagy, ki és mikor ültette az első különleges cédrusokat és ciprusokat a Kisörsi-hegy lankáira? Ha egy vezetett séta résztvevőjeként járod végig a panorámás ösvényeket, rengeteg érdekességet tudhatsz meg a növényekről és a Folly családról, amelynek negyedik generációja őrzi, ápolja és gyarapítja az arborétumot. A séta után benevezhetsz egy szörp- vagy borkóstolóra, megkóstolhatod az étterem őszi fogásait, a legkisebbeket pedig játszópark várja.
A vezetett túra ára: 1500 Ft/fő. (Az ár csak a körbevezetést tartalmazza.) Jelentkezni az arborétum bejáratánál lehet, az egyes programokon maximum 20 fő vehet részt alkalmanként. A sétákra az alábbi időpontokban kerül sor: szeptember 11., 18., 25., október 2., 9., 16. Kezdési időpontok: 11 és 14 óra.
(x)
6/20
Mássz meg egy tanúhegyet!
A tanúhegyek meghódítására az ősz a legjobb évszak: nem tikkadunk ki a melegtől, kellemes az idő, és még a sárguló, barnuló lombokban is gyönyörködhetünk a magasból. A könnyebb, sétálós túrák híveinek a Badacsonyt, a Halápot és a Csobáncot, a vadregényes helyeket kedvelőknek a Szent György-hegyet ajánljuk, aki nem riad vissza a meredekebb szakaszoktól, meghódíthatja a Hegyesd kúpját, a kihívást keresők pedig a Gulácsra is felmerészkedhetnek. Itt csak körültekintéssel, túrabakancsban induljatok útnak, vannak veszélyesebb szakaszok.
Tipp: október 9-én, az Országos Kéktúra Napján csatlakozhattok a közös túrázáshoz és a tematikus kirándulásokhoz is. Itt lehet regisztrálni a programra.
7/20
Csatlakozz a Magyar Nemzeti Parkok Hete programjaihoz!
Szeptember 13-19. között kedvezményesen látogatható többek között a felújított és látogatóközponttal bővült Lóczy-barlang, a Csodabogyós-barlang, a Salföldi major és a Hegyestű, a Kis-Balaton Látogatóközpontban a tó apró vízi élőlényeit figyelhetitek meg mikroszkóppal, de az Úrkúti-őskarszt különleges sziklavilágát bemutató vezetett túrához is csatlakozhattok. A részletes programot innen lehet letölteni.
8/20
Tedd magad próbára egy kalandparkban!
Ha valami izgalmasabbra vágysz, mint egy egyszerű kirándulás vagy egy part menti séta, tedd próbára a bátorságod valamelyik Balaton-közeli kaland- vagy élményparkban! Elindulhatsz gyerekekkel, de akár barátokkal is: a tucatnyi sportolási és játéklehetőség között kicsik és nagyok egyaránt találnak szórakozási lehetőséget. Ebben a cikkünkben találjátok a legizgalmasabb balatoni kalandparkokat.
9/20
Vegyél részt egy szüreti fesztiválon!
A szeptember minden pincészetben és minden szőlőtermelő vidéken a szüretről szól. Jobban megismerheted a helyi hagyományokat, és persze a bulizásból is kiveheted a részed, ha részt veszel egy szüreti mulatságon! Négy balatonfüredi pincészet a már hagyománnyá vált Murci Fesztiválon ünnepli a szüretet, a lellei és a boglári gasztroszíntér szereplői pedig a Murci – GasztroFesztivál a Kishegyen esemény keretében települnek ki a déli part panorámás dombjára.
10/20
Kezdd egy pazar reggelivel a napot!
Egy őszi balatoni kiruccanás egy belassulós reggelivel vagy brunchcsal az igazi, helyi alapanyagokból készült ételekkel, amelyek már rég túlmutatnak a rántották és a sajttálak univerzumán. Ebben a cikkben gyűjtöttük össze kedvenc reggelizőhelyeinket, a strandtól a családi farmon át az eldugott udvarház teraszáig, de érdemes a pékségeket is felkeresni, a legtöbb közülük finom kávét és szendvicset is kínál.
11/20
Próbálj ki egy idén nyílt gasztrohelyet!
Szigligeten Michelin-csillagos séfek főznek, bővült a BBQ-felhozatal, és pékségből is több lett az idén a tónál. Háromrészes cikksorozatban mutattuk be az idén megnyílt helyeket, az első részben a Balaton kapujától Balatonfüredig, a másodikban a Tihanyi-félszigettől Gyenesdiásig, a harmadikban pedig a déli part új gasztrohelyeit térképeztük fel. Egy részük bezár, ahogy hidegebbre fordul az idő, mások ősztől csak hétvégeken nyitnak ki, ezért mindig tájékozódj a nyitvatartásról, mielőtt útnak indulsz!
12/20
Piacozz!
Ha zavart, hogy nyáron nagyon sokan állnak sorba a kedvenc sajtkészítőd vagy zöldségesed előtt, akkor most jött el a te időd! Az egyik legjobb őszi reggeli program egy hangulatos termelői piacon sétálni, kávézni, beszélgetni és élvezni a péksütemények, a kecskesajt és az alma illatát és felmelegedni egy finom teától vagy forralt bortól. A balatoni termelői piacokról készült cikket itt találjátok!
13/20
Koccints egy panorámás borteraszon, kóstold végig a Gasztrohegy fogásait!
Ősszel a borteraszokon is lassabb a tempó, ha szerencsétek van, maga a borász mesél az idei szüretről és arról, milyen lesz az új bor. Előkerülnek a pokrócok, a testesebb borok és a történetek, amelyekre a nyári pörgésben nem jut idő. Itt írtunk 10 eldugott balatoni borteraszról. Indul a Gasztrohegy 4. évada is, szeptembertől tavaszig minden hónapban egy-egy izgalmas hétvégével készülnek a badacsonyi vendéglátóhelyek, ahol a tapasoktól a „marhaságokon” át a vega fogásokig mindig más kulináris tematika kerül a fókuszba.
14/20
Kóstold meg a legjobb olaszrizlingeket!
A BalatonBor megszületése, majd a következő minőségi kategóriaként megjelenő HegyBorok azt eredményezik, hogy ma a borfogyasztók fejében a Balaton bora egyértelműen az olaszrizling. Zavarba ejtően széles a kínálat ebből a fajtából a tónál, így egyáltalán nem könnyű összeszedni, melyek a legjobbak. Ebben a cikkben 10-et választottunk ki, de arra biztatunk, hogy kóstolj, és találd meg az idei kedvencedet!
15/20
Nézz meg egy balatoni kiállítást!
A balatonfüredi Vaszary Galériában két új kiállítás is látható: a Mese, mítosz, história – Archaizálás és mágikus realizmus az 1960–70-es évek magyar művészetében című tárlat a Kádár-kor magyar művészetének egy eddig kevéssé feltárt és méltányolt szeletét mutatja be. A Praeludium pedig egy nagyobb kiállítássorozat, a MOdern MŰtár (MOMŰ)
„előjátéka”, a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény modern és kortárs nemzetközi geometrikus, illetve a konkrét művészetet reprezentáló képzőművészeti és fotográfiai anyagából áll. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Fedezz fel egy világot... –
Időutazás a második világháború előtti utolsó békeévek Magyarországára című kiállítása a ’30-as évek végének Magyarországáról ad pillanatképet, és sok balatoni helyszín csatlakozik a Múzeumok Őszi Fesztiváljához és a Kulturális Örökség Napjai programjaihoz is.
16/20
Járd be Veszprém és környéke különleges helyszíneit egy városi túrán!
Tudtad, hogy a veszprémi Benedek-hegy alatt óvóhely működött? És azt, hogy az egykori Monarchia és Közép-Európa legnagyobb katonavárosa a Veszprém melletti Hajmáskéren volt, pusztuló épületei pedig ma is állnak? A Túrajó programjain a Kab-hegy körüli bükkösben rejtőző bányászati emlékeket és földtani érdekességeket is megismerheted, de az egyébként nem látogatható Inotai Erőműben is tehetsz egy sétát. A túrákról itt található bővebb információ.
17/20
Öltözz fel melegen, és kertmozizz!
A kissé már hűvös, de szúnyogmentes őszi estéken is átélheted a nyári kertmozizás semmihez sem hasonlítható élményét: a fövenyesi és a balatonakali kertmozi október 2-ig vetít filmeket a hétvégéken.
18/20
Látogass meg egy Balaton környéki kastélyt!
A keszthelyi Festetics-kastély termeiben sétálni akkor is nagy élmény, ha nem először teszel utazást a főurak világába. A nádasdladányi, Tudor-stílusú, neogótikus kastély augusztusban nyitotta meg kapuit a közönség előtt. Itt unalmas vitrinek helyett interaktív módon ismerhetitek meg a Nádasdy család, illetve gróf Nádasdy Ferenc és gróf Zichy Ilona legendás szerelmének történetét, a főurak életét. A kastélyt körülvevő angolparkot és a télikertet is eredeti formájában építették újjá.
19/20
Nézz meg egy előadást a Kultkikötőben!
Ősszel folytatódik a Kultkikötő: lesz Török Ádám és a Mini-, Malek Andi Soulistic-koncert, szerzői estet ad Beck Zoltán, Csányi Sándor pedig egyszemélyes vígjátékával nevettet meg. Műsorra kerül Marc Camoletti Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában című vígjátéka. A Kultkikötő egy izgalmas új helyszínnel, az alsóörsi Varázserdővel bővül. A programok itt találhatók.
20/20
Fesztiválozz ősszel is!
Az ősz a minifesztiválok időszaka a Balatonnál. Szeptember 17-én, a Balaton Ünnepén a Halott Pénz, a KFT, a Kelemen Kabátban, a Hősök és a Valmar lép színpadra Balatonvilágoson, az egykori Club Aliga területén (ami már BalatonPart néven fut). A Káli Feszt pedig főleg nappali programokkal vár szeptember 17. és 19. között, lesz Be Massive Horizon-parti, gyógynövényworkshop, citerakoncert és naplementés jóga is. Szeptember 18-án a boglári Gömbkilátónál keverik a DJ-k a zenét a Be Massive Horizon jóvoltából. Kisebb koncerteket is elcsíphetsz: a szentbékkállai Pegazusba is érkeznek előadók, de érdemes figyelni a borászatok, borteraszok Facebook-oldalát is a kisebb, bensőséges hangulatú őszi eseményekért.