Keresés EN

Ez is érdekelheti

Aktív

20 tipp egy szuper balatoni tavaszhoz – Bakancslista

Sorra nyitnak a vendéglátóhelyek, és egy új gasztrokulturális fesztivál csábítja a tóhoz a finom ízek és a rendhagyó programok rajongóit.

Aktív

7 ok, amiért nagyon várjuk a tavaszt a Balatonnál

Mutatunk néhány okot, amiért érdemes időt tölteni a tó környékén, ráadásul három hosszú hétvége is lesz a következő időszakban.

Aktív

20 dolog, amit kár lenne kihagyni ezen a nyáron – Itt a balatoni bakancslista

Berobbant a korlátozások nélküli balatoni nyár, mi pedig segítünk, hogy mely programokkal érdemes kimaxolni a tónál töltött időt. Újra belecsaphattok a balatoni éjszakába, nagyszínpados és családias fesztiválokon vehettek részt, különféle eszközökkel szelhetitek át szervezetten a Balatont. Új gasztrós és boros élményeket szerezhettek, a városi sétákon pedig egy hegy gyomrába is alámerülhettek. Nyári bakancslistánk következik 20 izgalmas programmal és ötlettel.

1/20

Próbálj ki egy tavaly nyár óta megnyílt gasztrohelyet!

Mielőtt igazán belevetitek magatokat a nyárba, érdemes meglátogatni azokat az izgalmas gasztrohelyeket, amelyek tavaly nyár vége óta várják a vendégeket. Termelők alapanyagaival dolgozó étterem, nápolyi stílusú pizzát kínáló hely, street food szentély és strandételverseny-győztes séf által megálmodott konyha egyaránt nyílt a tónál. Ebben a cikkben gyűjtöttük össze a legjobbakat. 

2/20

Fedezz fel panorámás helyeket!

A mesés teraszokon az ízekkel együtt a panorámát is élvezhetitek, koccinthattok a délutáni napsütésben vagy a naplementében, és máshol nem kapható tételeket kóstolhattok. Érdemes felkeresni az eldugottabb, a parttól kissé távolabb eső helyeket is, mint például a pécselyi Strommer Pincészet és Borteraszt, a Kishegy borteraszait, a Gyulakeszi külterületén található, nemrég nyílt Papillont vagy a Papok Borozója helyén nyílt Picitmás étterem és manufaktúrát. Figyeljétek az oldalunkat, nemsokára friss borteraszos összeállítással is jelentkezünk!

3/20

Kóstolj helyi alapanyagokból készült ételeket!

Azzal, hogy a helyi alapanyagokra szavaztok, a tó környéki termelőket is támogatjátok: töltsétek fel a kamrát a termelői piacok vagy a delikátboltok kínálatából, és próbáljatok ki egy olyan éttermet, ahol – amennyire megoldható – a környékről származó hozzávalókból készülnek az ételek, kóstoljatok kecskefagyit! A termelői piacos listánkat itt találjátok, a delikátboltokról itt írtunk, a februárban nyílt, somogyi és zalai termelőkkel szorosan együttműködő kéthelyi Lokal47-ről pedig itt.

4/20

Kóstolj húsmentes fogásokat!

A nyári melegben sokkal jobban esnek a húsmentes, könnyed fogások, és akkor még nem is említettük a fenntarthatóságot és a tudatos táplálkozást. Ma már nem nehéz vegaként vagy vegánként jóllakni a tónál, szinte minden vendéglátóhely kínál a rántott sajton és a köreten túlmutató húsmentes fogásokat. A balatonalmádi Veganeeta Home-ban például kizárólag vegán ételek készülnek, a Kistücsök vegán degusztációs menüt is készít, a balatongyöröki Hold és Csillag külön fejezetet szentel az étlapon a növényi alapú fogásoknak, de a fonyódi Konyhám Stúdió 365, az alsóörsi Bitang Burger és a fövenyesi Kalóz is gondol a vegetáriánusokra és a vegánokra. 

5/20

Kóstolj borokat a balatoni borvidékekről és a Somlóról!

Mindenkinek megvannak a kedvenc pincészetei és a nyári/téli estékre, nagy beszélgetésekhez, ünnepekre stb. szánt kedvenc borai, de érdemes kilépni a komfortzónából és felfedezni a Somlót és a Zalai borvidéket is magában foglaló Balaton borrégió rejtett gyöngyszemeit. Badacsonyban a kéknyelűre és az olaszrizlingre fókuszáló vezetett bortúrákon is részt vehettek, de szervezhettek bortúrát a balatonlellei Kishegy pincészeteihez, Kötcse és Szólád pincéihez vagy a Somló borászataiba is.

6/20

Találd meg a Balaton legjobb fagyizóit!

A kánikulában előbb-utóbb mindenki elcsábul néhány gombóc fagyira, és szerencsére egyre több a minőségi alapanyagokkal dolgozó fagyizó a Balatonnál. Van, ahol a klasszikusokra esküsznek, máshol boros, fűszeres vagy éppen a kedvenc sütijeink ízvilágát idéző fagyik készülnek. Ha a legjobbakra vagytok kíváncsiak, mindenképp látogassatok el a szigligeti Várkávézóba, a füredi Bergmann Cukrászdákba vagy a mindszentkállai Kő fagyi?-ba, kóstoljátok meg a 2021-es Balaton Fagyiját készítő balatonmáriafürdői Florida Fagyizó kínálatát vagy a gyenesdiási Bringatanya nemzetközi versenyeken díjazott kerációit
 

7/20

Térj le a Balatoni Bringakörről, és fedezz fel új útvonalakat!

A Balatoni Bringakört már minden Balaton-rajongó kipipálta legalább egyszer, ezért itt az idő, hogy kipróbáljatok néhány kevésbé zsúfolt szakaszt. A klasszikus Veszprém–Balatonalmádi mellett nagyon ajánljuk az általunk már letesztelt Veszprém–Nagyvázsonyt, a Sió menti kerékpárutat, a Pécselyi-medence meseszép kanyargós útjait. És ott van a kis-balatoni bringakör is, ami a Balaton-felvidék emelkedői után igazi felüdülés lesz.


8/20

Úszd vagy evezd át a Balatont!

A Balaton-átúszást július 23-án rendezik meg. A RévfülöpBalatonboglár közötti, 5,6 km-es távon kívül jelentkezhettek a 2,8 km-es féltávra, illetve tavaly óta már SUP-pal is átevezhetitek a tavat. További információt a rendezvény hivatalos oldalán vagy a Facebookon találtok. A július 30-ra tervezett Balaton-átevezés során Zamárdiból vághattok neki a küldetésnek, hogy Tihany érintésével oda-vissza keresztezzétek a Balatont. A táv 8 km, amit bármilyen, kézzel hajtható vízisport-eszközzel lehet teljesíteni, legyen szó kajakról, kenuról, SUP-ról, sárkányhajóról vagy olyan evezős eszközről, amelyet két oldalán evezőlapáttal lehet meghajtani. 

9/20

Merészkedj a tótól távolabbi tanösvényekre!

Megéri kicsit eltávolodni a parttól, ha különleges geológiai alakzatokat csodálnátok meg, vagy hűs erdőkbe vonulnátok a tömeg és a hőség elől. A Balaton-felvidék, Somogy és Zala is számos szuper, kevésbé ismert túraútvonalat és tanösvényt tartogat. Bejárhatjátok például az Úrkúti őskarsztot, leereszkedhettek a vadregényes Kőszikla-szurdokba, vagy egy ősi tenger partján sétálhattok Csabrendek mellett. A gyerekekkel is könnyen teljesíthető túrákért ide kattintsatok, a rejtett látnivalókért pedig ide!

10/20

Indítsd a nyarat egy levendulaszürettel!

Beköszöntött a nyár legillatosabb időszaka: lilába borultak a levendulások, csattognak a metszőollók, levendula kerül a kosarakba és a szörpökbe. A tihanyi levendulás a legnépszerűbb helyszín, a közeli Levendula Ház Látogatóközpontban ráadásul a Levendula Hetek keretében levendulalepárlás-bemutatót is tartanak, de készüljetek fel, hogy itt tömegre lehet számítani a hétvégéken. Szinte egész nyáron szedhetitek a levendulát Kőröshegyen is, ha pedig nyugodtabb helyszínre és kevesebb szelfizőre vágytok, válasszátok a kékkúti Levendula Porta, a balatoncsicsói Szent Balázs-hegyi levendulás vagy a dörgicsei Levendarium lila mezőit! Figyeljétek az oldalunkat, hamarosan levendulaszüretes toplistával jelentkezünk.

11/20

Nézz körül a Balaton új és megújult kilátóiból!

2022 tavaszától, a szerkezeti megújítás után újra látogatható a gyenesdiási Festetics-kilátó, melyről a Keszthelyi-öbölre nyílik csodás kilátás. Megnyílt a hévízi Tavirózsa tanösvény lombkorona-kilátója, a balatonberényi Somoshegyi-kilátóból pedig a tó nyugati csücskéből csodálhatjátok meg a BalatontEbben a cikkben csokorba szedtük az új balatoni kilátókat.

12/20

Hűsölj a gyerekekkel vizes játszótereken!

A hőség a gyerekeket is megviseli, ezért azokon a napokon, amikor nem fér bele a strandolás, a vizes játszótereken is hűsölhet a család. A keszthelyi Energia téren található játszótér interaktív elemekből áll, a gyerekek játék közben szerezhetnek ismereteket különböző fizikai jelenségekről. A víz útját mutatja be a zalavári Kis-Balaton Ház mellett felépült pancsolós játszótér is, Zamárdi vizes játszótere pedig a Vizek Háza nevű élménypark része, a pancsolás mellett a gyerekek egy Balaton-makettet is megnézhetnek, és végigjárhatják a mezítlábas tanösvényt. 

13/20

Hódíts meg minél több tanúhegyet!

Érdemes bevállalni a korai kelést, és még a nagy meleg előtt meghódítani a csúcsokat. A könnyebb, sétálós túrák híveinek a Badacsonyt, a Halápot és a Csobáncot, a vadregényes helyeket kedvelőknek a Szent György-hegyet ajánljuk, aki nem riad vissza a meredekebb szakaszoktól, meghódíthatja a Hegyesd kúpját, a kihívást keresők pedig a Gulácsra is felmerészkedhetnek. Itt csak körültekintéssel, túrabakancsban induljatok útnak, vannak veszélyesebb szakaszok. 

14/20

Vegyél részt egy izgalmas városi sétán!

A balatoni települések rengeteg történetet őriznek, és ezeket a vezetett városi sétákon lehet a legjobban megismerni. A Túrajó programjain például bejárhatjátok a veszprémi Benedek-hegy alatti óvóhelyet, az egykori Monarchia és Közép-Európa legnagyobb katonavárosát, betekintést nyerhettek a füredi zsidó közösség múltjának hétköznapjaiba, és ha időben regisztráltok, az egyébként nem látogatható inotai erőművet is láthatjátok. Balatonfüreden reformkori sétákra indulhattok, és csatlakozhattok városi túrákhoz Hévízen, Sümegen és Tihanyban is.

15/20

Fesztiválozz!

Végre korlátozások nélkül vethetjük bele magunkat a nyárba. Visszatérnek a legendás nagy fesztiválok, egy helyszínen, egy időben lesz a Balaton Sound és a B my Lake, világhírű előadók és legendás DJ-k érkeznek a VeszprémFestre és a Paloznaki Jazz Piknikre, a Művészetek Völgye ideje alatt pedig több mint 2000 program közül válogathattok. Egy új fesztivál, a ZamJam hangulatát is letesztelhetitek Zamárdiban, a nyarat pedig a STRAND Fesztivál zárja. 

16/20

Nézz kortárs kiállításokat!

A kortárs köszöni szépen, jól érzi magát a Balatonon. Idén is lesz Garten Balaton, a Káli Coolban egy kávé mellett nézhettek körül a kortárs grafikák és plakátok között, ha pedig Balatonfüreden jártok, ne hagyjátok ki a Vaszary Galéria Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig című tárlatát, ami egy több mint egy évszázadon átívelő válogatás a Fővárosi Képtár gyűjteményéből, és érdemes betérni a Zsdrál Art Galériába is. Kortárskedvelőknek kötelező a köveskáli Magazin Galéria és a Káli Art-Park szabadtéri szoborkiállítása, a révfülöpi Rév Art Galéria, Veszprémben a Művészetek Háza több kiállítása, ezen belül a Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény tárlata.

17/20

Vegyél részt a Balatoni NOS pop-up rendezvényein!

A budai vintage bolt és kávézó, a NOS a Balatonra költözik a nyáron, elsőként a Skizo Borház és Sike Balázs új helyére, a badacsonytördemici Nefelejcs Borbárba hozzák el a NOS-hangulatot július 2-án és 3-án. Lesznek vintage és dizájntárgyak, nippek, printek, könyvek, ékszerek, írott porcelánok és még egy csomó klassz dolog. A részleteket a Facebook-eseménynél találjátok. Július 9-én a NOS a Szent György-hegyre, a Borbolt a Völgyben udvarába települ ki, ide kattintsatok a részletekért!

18/20

Keress fel egy állatos helyet!

A Balaton környékén több olyan állatkert, állatpark, menhely és farm is van, ahol testközelből is megismerkedhettek őshonos állatokkal, különleges madarakkal, teknősökkel. A helyek többféle élményprogramot is kínálnak, a bemutatóktól a lovaskocsikázáson át a tehénfejésig. Az állatos helyek meglátogatása igazi esőprogram, és felejthetetlen élmény a kicsiknek.

19/20

Látogass meg Balaton környéki templomromokat, kápolnákat!

A szőlőhegyek szentekről elnevezett kis templomai és a letűnt korokat idéző templomromok éppúgy hozzátartoznak a Balaton-felvidékhez, mint a tanúhegyek, a kilátók vagy a dűlőkön kanyargó szőlősorok. A kis templomok felfedezését összeköthetitek egy lassú kirándulással. Azt, hogy merre érdemes indulni, korábbi cikkeinkből tudhatjátok meg: összegyűjtöttük a Szent György-hegy, a Badacsony és a Csobánc, illetve a Balaton nyugati részének apró kápolnáit is, a templomokhoz kapcsolódó legendákról pedig itt olvashattok

20/20

Ne maradj le Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estjéről!

Ha szeretitek a kortárs művészetet, irodalmat, zenét és ezek találkozásait, érdemes ellátogatnotok a balatonboglári Kultkikötőbe július 9-én, ahol Beck Zoli és Grecsó Krisztián közös pódiumestjükön hoznak valamit magukból” nektek. Az interaktív előadás során a két alkotó a közös gyökereiket, a múltat, a jelent és a barátságukat meséli el a zenén és az irodalmon keresztül. Beck Zoli énekes-gitáros, dalszerző, író, a 30Y zenekar alapítója, Grecsó Krisztián József Attila-díjas magyar költő, író, dalszerző.

Jegyek 4900 Ft-tól elérhetők. Részletes infót a Facebookon találtok. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Aktív

Egy teljesen új nyomvonalon is körbetekerhetjük a Balatont

Egy 400 kilométer hosszúságú, nem hagyományos kerékpárúton vezető, de kitáblázott útvonalon is körbetekerhetjük a Balatont.

Aktív

A Balaton-felvidéki tanúhegyekre hivatkozva lefújták egy napelempark építését

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a tájkép megóvására hivatkozva a védelmébe vette a Tapolca melletti területet.

Aktív

7 kerékpáros útvonal tavaszra, ha unod a Balatoni Bringakört

7 útvonalat ajánlunk azoknak, akik már teljesítették a Balatoni Bringakört, és szívesen felfedeznének valami újat, és persze azoknak, akik nyeregbe pattannának az enyhe télvégi napokon.

Neked ajánlott

A